Első fejezet

 

V. sz. 1369

 

 

 

Ryder megcirógatta Samira selymes, fekete haját. A nő átfonta a derekát, és magához szorította.

— Ne menj el! — kérte.

— Muszáj — felelte a férfi, és viszonozta a szorítást.

Samira kék szeme megtelt könnyel.

— Akkor ígérd meg, hogy visszatérsz! Ígérd meg, hogy nem öleted meg magad, valami ostobaságért!

Ryder elmosolyodott. Tudta, hogy a nő szereti őt. Nagyon is szereti, és ettől csak még inkább biztossá vált a dolgában.

— Megígérem, hogy visszatérek — mondta, és bár nehezére esett, lefejtette magáról Samira ölelő karját. — Éjfél előtt itt leszek.

Ryder búcsúcsókot lehelt felesége homlokára, majd felcsatolta fegyvertartó övét, és kilépett a délutáni napsütésbe.

— Reteszeld be az ajtót, és senkinek ne nyisd ki, csak nekem! — figyelmeztette a férfi.

Még hallotta, amint a különösen súlyos farönkök a helyükre csúsznak. Liam várt rá az út túloldalán. Karját összefonta a mellkasán, és hanyagul egy fának támaszkodott.

— Készen állsz, öcsém? — kérdezte Ryder, és megveregette a testvére vállát.

— Készen! — felelte Liam eltökélten, és megütögette kardja markolatát.

— Akkor csatlakozzunk a többiekhez! — mosolygott Ryder elégedetten.

 

* * *

 

Liam a Zerith erődbe tartó poros út melletti bokrokban lapult. Hat másik harcos kuksolt mellette, no meg a bátyja. Egy hintót vártak, amelyet az erődből bocsátottak útjára, hogy elvigyen egy levelet Laxaella Bronshieldnek, Tanistan gyászoló bárónőjének. Liam és a társai meg akarták akadályozni, hogy a levél célba érjen.

Liam és Ryder meg persze az egész Karmazsin Karom komoly eredményeket ért el az utóbbi időben. Purdun nagyúr ellen szervezkedtek. Meg akarták akadályozni, hogy egyesítse az erőit a szomszédos nagyurakkal. Éppen ezért minden erejükkel azon voltak, hogy megakadályozzák Purdun és Bronshield szövetségét. Elég volt egy báróval megküzdeniük.

Liam végre meghallotta a lovak patáinak dobogását, és a durva fakerekek nyikorgását.

A bátyja is meghallotta.

— Ez lesz az — mondta Ryder. — Tudjátok, hogy mi a dolgotok. Csak két testőr lesz a hintón. Ha elég gyorsak leszünk, senkinek sem esik bántódása.

Liam a többiekre nézett. Helybeli volt mind. Mindannyian egyszerre biccentettek. Kharlt kivéve.

A fiatal legény, egy helyi kereskedő fia, még sosem vett részt rajtaütésben. Nem is hallotta Ryder szavait. Megigézve bámulta a poros utat. Úgy szorította a kardja markolatát, hogy ujjai belefehéredtek. Halvány izzadságcseppek tűntek fel az arcán, és egy kicsit el is sápadt.

Természetesen Ryder is észrevette mindezt.

— Ne aggódj! — mondta, és a fiúra mosolygott. — Elő sem kell rántanod a kardodat.

— De mi lesz, ha gondot okoznak? — kérdezte aggodalmas hangon.

— Akkor lehetőséged lesz használni a kardodat — felelte egyszerűen Ryder, és megvonta a vállát.

Kharl megcsóválta a fejét.

— Úgy értem, mi lesz, ha nem adják át a levelet? Akkor mihez kezdünk?

Jarl szólalt meg, egy hatalmas, medvetermetű fickó, akinek mindkét karján egy-egy tetovált sellő díszlett.

— Akkor elvesszük tőlük, kölyök — dörögte.

A többiek egyetértően bólogattak és mormogtak.

— De... De... ha...

Ryder a fiú vállára tette a kezét, hogy megnyugtassa egy kicsit.

— Kharl, nem kérem tőled, hogy hidegvérrel ölj meg valakit, ha emiatt aggódsz.

Úgy tűnt, ettől egy kicsit feloldódott.

— De ha a dolgok valóban rosszra fordulnak, akkor meg kell védenünk magunkat — folytatta Ryder, az előzőnél jóval komolyabb hangon. — Ha élet-halál harcba keveredsz... — Ryder végighordozta tekintetét a többieken. Liamnál egy kicsit tovább időzött, majd folytatta —, akkor elvárom, hogy megöljétek az ellenséget. Senkit sem akarok elveszíteni ezen a rajtaütésen. Értve?

Kharl bólintott, a többiek egyetértően mormogtak.

— Helyes — mondta Ryder, majd felkacagott, amivel oldotta a feszültséget. — Tehetnél nekem egy szívességet, Kharl.

— Tényleg? Mit?

— Az anyád készíti a legjobb marhapörköltet egész Earlkazarban. Ha visszamegyünk, kérd meg, hogy készítsen egy fazékkal, és gondoskodj róla, hogy meghívjon engem és Samirát!

Kharl aggódó arca azonnal felragyogott.

— Meglesz, Ryder!

Liam megcsóválta a fejét. A bátyja mindig is sajátosan bánt az emberekkel.

— Hé, Kharl! — szólt oda neki.

— Igen? — kérdezte a szőke legény, és hátrafordult, hogy láthassa Liamot.

— Én is kérek abból a pörköltből.

A hintó ekkor feltűnt az út kanyarulatában. A patadobogás és a keréknyikorgás egyszeriben felerősödött. Két pompás paripát kötöttek a hintó elé. Mindkettő Purdun istállójának lópokrócát viselte. A hintó ajtajára a nagyúr sokat látott címerét festették: két, egymás előtt keresztbe fektetett penge egy pajzson. Liam gyomra mindig felfordult undorában, akárhányszor csak meglátta. Mindig azok az emberek jutottak az eszébe, akik kénytelenek voltak adót fizetni Purdunnak.

Ahogy Ryder megjósolta, csupán két testőrt láttak a hajtó mellett, akinek úgy tűnt, egyáltalán nem sürgős. A hintó belsejébe nem láttak be, mert sötét függöny takarta az ablakot. Liam egy mocskos lelkű, rókaképű követet képzelt bele. Ugyan ki más kézbesíthetné Purdun nagyúr levelét egy másik bárónak?

Ryder készenlétbe helyezkedett. A szája elé emelte a kezét, úgy suttogott Liam fülébe.

— Mielőtt támadásra szánod el magad, mérlegelned kell a következményeket — mondta.

Elmosolyodott, és a többiekre nézett.

— Ideje megleckéztetni a vén Tűzöklűt! — mondta, majd kiugrott a bokor mögül. — Most! — kiáltotta.

Előrántotta a hosszúkardját, és a hintó elé állt.

Liam habozás nélkül követte. Másodikként ugrott ki az útra és húzta elő a kardját.

Ahogy gondolták, a lovak megrémültek a hirtelen eléjük ugró fegyveresektől. Felágaskodtak, és a hajtó csak nagy nehézségek árán tudta megnyugtatni őket.

— Állj! — kiáltott rá Ryder a kocsisra, és felemelte a tenyerét.

Időközben a többiek is előugrottak. Ketten csatlakoztak a fivérekhez, négyen pedig a hintó hátuljába kerültek.

A bakon utazó testőröknek meg kellett kapaszkodniuk, nehogy leessenek. Amint azonban a lovak lenyugodtak, azonnal fegyvert rántottak.

— Ne bolondozzatok! — szólt oda nekik Ryder. — Nyolcan vagyunk ellenetek. Tegyétek el a fegyvert, és adjátok át nekünk a levelet, amit visztek! Akkor senkinek nem esik bántódása.

Liam, elnézve a bátyját, azt kívánta, bárcsak ő is olyannak született volna, mint ő. Semmi mellébeszélés, semmi köntörfalazás, csakis a lényeg.

A testőrök továbbra is a fegyvereikbe kapaszkodtak, a világért sem dobták volna el. A kelleténél sokkal nyugodtabbnak tűntek. Sokkal nyugodtabbak voltak, mint az útonállók!

— Azt mondtam, hogy dobjátok el a fegyvert! — kiáltott rájuk Ryder. A hintó mellé lépett. A délutáni napfény megcsillant kardja pengéjén.

A testőrök összenéztek, majd eldobták a fegyvereiket.

— A levél a hintóban van — mondta az egyikük. — A báróné őrzi. Ne bántsátok őt! Mi felelünk a biztonságáért.

Ryder a testvérére mosolygott. Liam felzárkózott mellé.

Ryder bekopogott az ajtón kardja markolatával. A kemény fém megkarcolta a felfestést.

Az ajtó nem nyílt ki.

Liam Kharlra pillantott. Ide-oda toporgott, de végig a testőrökön tartotta a szemét. A kardját maga előtt tartotta, ahogy utasították. Este a kocsmában már fennhangon hirdeti majd a bátorságát. Addigra rég elillan a félelme.

Ryder még egyszer megkocogtatta a hintó ajtaját.

— Csak a levelet akarjuk. Adjátok át, és akkor senkinek sem esik bántódása — zengte.

Az ajtót most sem nyitották ki.

Ryder mosolya eltűnt, és a helyét merengő ráncok vették át. Vészjósló ráncok. Liam többször látta már ilyennek a bátyját. Általában akkor, amikor nem kapta meg, amit akart. Liam gyerekkoruk óta tartott attól az arckifejezéstől. Azt jelentette, hogy Ryder elveszítette a türelmét.

— Bárónő, ez az utolsó figyelmeztetés! Háromig számolok. Ha nem kapom meg a levelet, bemegyek érte!

Liam megszorította a kardját. Nem így tervezték a rajtaütést.

— Egy!

Az idő múlása lelassult. Liam tisztán hallotta saját szívverését. Ezzel az eshetőséggel is számoltak, de egyikük sem akart bajba keveredni.

— Kettő!

Az ajtó ekkor kivágódott, és a hintó oldalának csapódott. Hat fegyveres testőr ugrott elő mindkét oldalon.

Ryder gyors reflexeinek hála hárította az első csapást, és elhátrált.

— Csapda! — kiáltotta.

A többiek azonnal mozgásba lendültek.

Liam a bátyja mellé ugrott. Egyszerre lendültek támadásba.

A Ryderre támadó testőr szeme kikerekedett rémületében. Sikerült hárítania Ryder döfését, de Liam pengéje már túl soknak bizonyult. Miközben Liam vágását védte, Ryder rést talált a páncélján, és megszúrta. A testőr kétrét görnyedt, a kard kifordult a kezéből, majd eldőlt, utat engedve öt társának.

A képzett harcosok pillanatok alatt körbevették a fivéreket. Hárman Rydert, ketten Liamot tartották sakkban. Liam megfordult, és nekivetette a hátát a bátyjának. Nem először kellett ily módon harcolniuk. Lassan körözni kezdtek, kardvégen tartva a testőröket.

Liam egy pillanatra meglátta Kharlt. A fiatal fiú azzal a két harcossal hadakozott, akik a bakon ültek Időközben felvették a fegyvereiket a földről, és meghátrálásra kényszerítették a fiút. Az egyikük megpróbált a hátába kerülni. Tapasztalatlansága ellenére Kharl jól tartotta magát. Hárított két gyors vágást is, majd hátraszökkent, hogy védje a hátát. Bármennyire erőlködött is, nem győzhetett. Nem volt esélye, csak nem ismerte még fel a vereségét.

Liam körbenézett a csatatéren, hátha valaki Kharl segítségére siethetne, de mindenki ádáz harcot vívott. A kocsist is beleszámítva, tizennégy képzett testőr állt szemben nyolc szabadságharcossal. Kharl magára maradt.

Ha csupán egyszerű zsoldosokkal kellett volna harcolniuk, nem lett volna semmi gond. A Karmazsin Karom bármely tagja felért két zsoldossal. Purdun testőrei azonban képzett harcosok voltak. Jó fegyvert forgattak, és a legjobb páncél védte őket. És tudták hogyan kell harcolni.

Ryder kardja fémes csattanással söpörte félre az egyik testőr pengéjét. A metsző hang visszarántotta Liamot a valóságba.

Két-két harcos rontott rájuk. Ryder balra lépett, Liam jobbra. Tökéletes összhangban mozogtak, akárcsak egy kétfejű lény. A kardjukat is összehangolt ritmusban forgatták. Nem kellett látniuk egymás mozdulatait. Kora gyerekkoruk óta gyakorolták ezt a fajta harcmodort.

 

* * *

 

Liam egy faágat szorongatott a kezében. Aznap volt a nyolcadik születésnapja. A nagybátyjától egy fából faragott kardot kapott ajándékba, amit Tyler, a helyi csibész elvett tőle.

Liam érezte, hogy a bátyja háta az övének feszül. Lassan körbefordultak, hogy Tyler mindhárom társát szemmel tarthassák.

— Ne aggódj, Liam! — mondta Ryder, aki szintén egy faágat szorongatott. — Én jó harcos vagyok, úgyhogy neked is annak kell lenned.

Liam bólintott. Ha a bátyja állítja, akkor úgy is van.

— Rendben — dünnyögte.

— Hé, Liam! Kell a kard? — hergelte Tyler, és meglengette a fakardot a levegőben.

Liam éktelen haragra gerjedt.

— Ne hagyd, hogy megtévesszen, Liam! — figyelmeztette Ryder. — Várd meg, amíg ő kezdeményez!

— Szóval félsz? — nevetett Tyler. — Nem mered visszavenni a kis játékodat?

Liam minden eddiginél erősebben szorította a faágat. Minden ízében arra vágyott, hogy jó nagyot húzzon vele Tyler fejére, és visszavegye az ajándékát. De nem tette, mert bízott a bátyjában.

— Mi a gond, Tyler? — kérdezte Ryder. — Többen vagytok, nekem mégis úgy tűnik, hogy te ijedtél meg.

Tyler a feje fölé emelte a fakardot.

— Majd én megmutatom, hogy ki fél! — dörögte, és nekirontott a két testvérnek.

Három társa ott loholt szorosan a nyomában.

Liam gyomra összerándult. Önkéntelenül cselekedett. Összevissza hadonászott a faággal. Nem tudott uralkodni magán, fogalma sem volt, hogy mi sül ki a csetepatéból.

Hangos reccsenést hallott a háta mögül, és a verekedésnek azon nyomban vége szakadt. A bajkeverők elhátráltak. Egyikük sem akart megsérülni. Liam hátrapillantott a válla fölött.

Tyler a földön feküdt, és vérző orrát markolászta.

— Majd én felveszem — mondta Ryder, és lehajolt a fakardért. A kettétört husángot eldobta.

— Gyere, menjünk! — mondta az öccsének, és átkarolta a vállát.

 

* * *

 

Liam kardja vadul cikázott a levegőben. Sorra hárította a vágásokat és a szúrásokat. Bármennyire is jól harcoltak a bátyjával, nem tudták legyőzni a képzett testőröket. Ők is összehangoltan harcoltak, és módszeresen fárasztották őket. Nem volt esélyük ellentámadásba lendülni. Csak a védekezésre maradt erejük.

A balról támadó őr cselt vetett. Előbb magasra emelte a kardját, majd egy hirtelen mozdulattal lefelé csapott vele. Liam követte a mozdulatot, és hárította a csapást. A másik testőr eközben fej fölüli csapással próbálkozott, de Liam időben felemelte a pengéjét, és azt is hárította. A két testőr hátrébb táncolt, új lendületet vettek, és ismét támadtak. Liam egy ügyes, körkörös mozdulattal mindkettőjük pengéjét az ég felé taszította. Kecsegtető helyzetbe került. Ha csak egy ellenfele lett volna, azonnal visszatámadott volna. Most azonban nem tehette, mert akkor kiszolgáltatta volna magát valamelyiküknek.

— Hagyd, hogy ők hibázzanak! — szólt oda neki Ryder.

Egy örökkévalóságnak tűnő ideig folytatták ezt az adok-kapok játszmát. A testőrök időről időre rohamra indultak, de Liam mindannyiszor visszaszorította őket. Ideje volt valami újat kitalálni.

A két testvér tökéletesen érzékelte egymás rezdüléseit és mozdulatait.

— Purdun nagyúr nevében, adjátok meg magatokat, és akkor nem esik bántódásotok! — szólította fel őket az egyik testőr.

— Soha! — kiáltotta Ryder.

Liam érezte, hogy a bátyja minden eddiginél hevesebb harcba kezd. Purdun neve hallatán az ő vére is felforrt. Ő is gyorsabban mozgott, hogy összhangban maradhasson Ryderrel.

Liam két ellenfele ismét támadásba lendült, de újból hátrálniuk kellett.

Ekkor Liam elkövette az első hibát.

Kitört, és megszúrta a jobb oldali testőr csípőjét. A fickó felüvöltött fájdalmában, és elhátrált, a társa azonban kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és célba vette Liam derekát.

Liam hátralépett, és hárította a csapást, de a testőr nem lankadt, és beszorította. A második csapás eltalálta Liam vállát. A láncinge felfogta ugyan a szúrást, de a kard hegye így is felsértette a bőrét. Liam felszisszent, és ellépett a bátyja mellől.

Ryder azonnal megfordult. Tudta, hogy találat érte az öccsét.

— Liam!

Liam a törzséhez szorította sérült karját, hogy enyhítse a fájdalmat, de ezzel szabadon hagyta a hátát. Ketten is lecsaptak rá. Liam hárítani próbált, de sérült karja lassabban mozgott, mint általában.

Mindkét penge áthatolt a védelmén.

Liam összeszorította a fogát, és felkészült a fájdalomra. A szeme sarkából megpillantotta Ryder villogó kardját. A semmiből termett ott. Félresöpörte az egyik támadó kardot, és feltartóztatta a másikat. Ryder a testvére mellé ugrott, és félrelökte őt.

Liam annak az őrnek ütközött, akit korábban megsebzett. Mindketten elterültek a földön. Liam maga elé kapta a kardját, és amikor földet értek, elrúgta magát a testőrtől. Vetett két bukfencet, majd talpra ugrott. Húszlépésnyire került onnan, ahol az előbb tartózkodott. A nehéz páncélos testőr nem tudott felkelni a földről, csak vergődött, mint egy felfordított teknős.

— Menekülj, Liam!

Liam a bátyjára nézett.

Négyen vették körül, és nem volt ott senki, aki fedezhette volna a hátát. Gyorsan forgott, hogy távol tartsa magától a testőröket.

Liam elindult felé.

— Vigyázz! — kiáltott rá Ryder.

Liam éppen időben pillantott le a földre, hogy észrevegye a földön fekvő testőr alattomos támadását. Felugrott a levegőbe, hogy kikerülje a bokája felé suhanó pengét, majd ráugrott a fickó mellkasára, és a földhöz szögezte a kardjával a sisakján keresztül.

Liam megtámaszkodott a halott testőr vállában, és kirántotta a kardját szétroncsolódott koponyájából. A bátyja segítségére indult. Ryder torkon szúrta egyik ellenfelét, de ezzel egy időben vágást kapott a hasára.

— Ryder! — Liam kétségbeesetten felsikoltott.

Ryder térdre rogyott. Egyik kezét a sebre szorította. Előbb a hasára, majd Liamra nézett. Olyan védtelennek tűnt, mint egy elveszett gyermek. Liam még sosem látta ilyennek a bátyját, és ebbe beleborzongott.

Megtorpant.

— Fuss, Liam! — mondta Ryder rekedtes hangon. — Menekülj! — nyögte, és a bokrok felé biccentett a fejével.

Visszafordult Purdun testőrei felé.

Liam lába földbe gyökerezett. Egyszerűen nem tudott megmozdulni. Csak állt ott, és nézte, miként csöpög a bátyja vére a földre.

Ryder nem tudott felállni, de így is védeni tudta magát. Széles ívben meglengette a kardját, majd az egyikük felé döfött. Minél hevesebb mozdulatokat tett, annál jobban folyt a vére.

A testőrök hátrébb húzódtak. Ryder kihasználta az alkalmat, és az öccsére nézett.

— Vigyázz Samirára! Mondd meg neki, hogy szeretem! — mondta.

A legnagyobb termetű testőr kapott az alkalmon, és az óvatlan Ryderre vetette magát.

— Vigyázz, Ryder! — kiáltotta Liam. Megfagyott a vér az ereiben.

— Menekülj, Liam! — mondta Ryder, majd megfordult, hogy védje magát.

A nagydarab harcos felnyársalta magát Ryder kardjára. Bár Ryder próbálta kiszabadítani a pengéjét, a páncélos testőr túl nehéznek bizonyult, és maga alá temette.

Furcsa bizsergés futott végig Liam testén. Ledermedt. Mintha az időt próbálta volna legyőzni, amiről tudta, hogy lehetetlen. Tudta, hogy elveszíti a bátyját. Vissza akart futni az időben, hogy helyrehozhassa a hibáját. Újra és újra lejátszotta magában a csatajelenetet, de mindhiába. Nem tehetett semmit.

Négy újabb testőr bukkant fel a hintó mögül.

Liam továbbra sem mozdult. Tehetetlenül állt az út közepén, pedig tudta, hogy ez a harc elveszett.

A testőrök nem vesztegették az időt. Azonnal a védtelen Ryderre támadtak. Liam összerezzent. Mintha ő kapta volna a sebeket. Azt kívánta, bárcsak helyet cserélhetne a bátyjával. Bárcsak kicserélhette volna Ryder testét a sajátjára, de nem tehette.

Kivörösödött az arca, és elhomályosult a látása. Ez az álnok csapda csak tovább szította a Purdun nagyúr iránt érzett gyűlöletét. A gyűlölet megacélozta a lelkét és a testét. Ádáz mosoly jelent meg a szája szélén. Még megfizet ezért a báró, gondolta. De előbb ezeket a testőröket küldi pokolra. Felemelte a kardját.

— Liam... — szaggatott hangot hallott.

Kharl volt az. Még életben volt, de éktelen seb tátongott az oldalán.

— Liam, segíts! — könyörgött.

Liam Ryderre pillantott. Már nem mozgott. A hátán feküdt, a lábát maga alá gyűrve. A kardját még mindig a kezében szorongatta. A nagydarab testőr is ott hevert még rajta. Liam hirtelen támadt fékezhetetlen haragja lecsillapodott. Gyűlölete szomorúsággá változott, a karja elnehezült.

— Megmondom neki — suttogta. — Megígérem.

Összeszedte maradék erejét, és Kharlhoz sietett. A vállára kapta a sebesültet, majd bemenekült az erdőbe, hátrahagyva hat társának holttestét.